Nemzetközi labdarúgás

Sürgősen középpályást keres a Barcelona

Nyáron Tito Vilanova azzal a kéréssel fordult a klubvezetéshez, hogy egy baloldali és egy középső védőt igazoljon le a klub az átigazolási szezonban. Ezt az elképzelést borította fel Seydou Keita távozása, aki miatt a középpályára kellett végül leigazolni Alex Songot.

""

Az tény, hogy a kameruni játékos akár a védelemben is bevethető, ahogy anno Mascheranoval is megtette Guardiola, ám összességében elmondható jelenleg csak két középső védője van a Barcelonának, Piqué és az argentin. Az is látható Carles Puyol az arccsonttörés mellett egyre többet küzd izomproblémákkal is, s bár úgy tűnik egy évet még aláír a Barcához, szükséges lenne már most a pótlása.

Erre talán a legnagyobb eséllyel Marc Bartra pályázhat, ám a goal.com szerint a fiatal védő még nem üti meg az első csapat szintjét, bár az is tény, őt mindenképpen szeretnék beépíteni. Ez azonban még várat magára, így vagy türelmes lesz Vilanova, vagy pedig a téli időszakban igazol egy fiatal középhátvédet aki megfelelő biztosítékot adna arra, a tavaszi igen fontos időszakban nem ezért mennek majd el a meccsek és az áhított kupák.